Flo_Concept Studio
Rólam
Egészen a gimnázium érettségi évéig nem gondoltam, hogy érdekel a tervezés. Rajzolni és festeni szerettem, de az építészet meg sem fordult a fejemben, pedig édesapám és nagyszüleim nagy része is építészmérnökök voltak.
Végül tanulmányaimat Londonban végeztem el: először belsőépítész szakon tanultam, majd átjelentkeztem az építészkarra, és a mesterdiplomámat már ott szereztem meg, hogy a tervezési folyamat minden szakaszában részt tudjak venni.
Londonban két tervezőirodában is dolgoztam. Az egyik helyen átfogóbb, nagy volumenű átépítések és bővítések tervezése volt a feladatom, míg a másikban a Harrods, a Cadogan Square és környékének luxus sorházain végzett belső összenyitások, átalakítások és prémium minőségű felújítások tervezésében szerezhettem értékes tapasztalatot.
A 2019-ben, a már Magyarországon alapított tervezőirodám egyik alapvető pillére az lett, hogy ezeket a tapasztalatokat ötvözve és a hazai környezetre adaptálva közelítsek minden feladathoz. Legyen szó egy új építésű családi házról, két kisebb lakás összenyitásáról vagy akár egyetlen helyiség használhatóságának újragondolásáról és felújításáról.
Tervezési alapelvek
Firmitas – Utilitas – Venustas

Rengeteg nagyon hasznos és frappáns idézet született már az évszázadok során arról, hogy mi is a jó design. Számomra a leghasznosabb, amit a munkám során minden nap fejben tartok és irányelvként használok, Marcus Vitruvius Polliótól, a Krisztus előtti időszak római építészétől származik. Ő fogalmazta meg, hogy mi az a 3 legfontosabb alappillér, amihez egy jó tervező igazodik: a Firmitas – szilárdság, az Utilitas – hasznosság/célszerűség, és a Venustas – szépség és esztétika.
A szilárdság nagyjából minden terven megvalósul, azért aki tervezői jogosultságot szerez, ha más nem is, de odáig eljut, hogy ha valamit nem tud, akkor legalább tudja, kit kell megkérdeznie, hogy ne dőljön össze, amit megtervez. Ahol hiányosság fel szokott lépni, az a használhatóság–célszerűség (Utilitas) pillér, ami vagy a szépség javára vész el a szempontok között, vagy a tervező csak azért, hogy kitűnjön a tervével, teljesen indokolatlanul tervez be felesleges elemeket, hatásokat és anyagokat a szépség nevében.
Én az Utilitas, vagyis a célszerűség pillérébe nagyon erősen kapaszkodni szoktam, mert egy kiegyensúlyozó erőként hat, amitől még ugyanúgy lehet művészit, egyedit és prémiumot tervezni, de mindez csak addig érvényes, amíg hasznos és használható.
Ez az eddigi tapasztalataimmal egybegyúrva egy nagyon egyszerű képletté körvonalazódott: minden feladat egyedi, ezért a megoldás is lehet egyedi, amely megoldja a kezelendő problémát, de egyben túl is mutat azon. Tehát a kérdés mindig az Utilitas, a célszerűség oldaláról kezdődik, amelyre a Firmitas és a Venustas által válaszolunk.
Szolgáltatások
1. Konzultáció
megrendelői igények felmérése
igények alapján a tervezési program meghatározása
megfelelő tervcsomag kiválasztása
személyesen vagy online is működhet

2. Engedély- és/vagy bejelentéshez kötött építészeti és belsőépítészeti tervezés
új építésű családi ház
kibővítés, tartószerkezetet érintő átalakítás
építési engedélyhez, egyszerű bejelentéshez vagy kivitelezési e-napló vezetéséhez kötött tervezés
generáltervezés
bruttó alapterületet nem módosító, de esetlegesen homlokzatot és/vagy tartószerkezetet érintő változtatások
belső térszervezés
beépített bútorok tervezése
burkolatok konszignációja
betervezett termékek konszignációja (szaniter, mobília, lámpa, beépített bútorok)

3. Lakberendezés / e-design
meglévő tervek felöltöztetése, befejezése
moodboardok, látványtervek
betervezett termékek konszignációja
személyesen vagy online is működhet

4. Tanácsadás
ha nincs szükség rajzokra, tervekre, csak van egy része a háznak/lakásnak, amivel nem tudsz mit kezdeni, és segítség kell befejezni vagy kiválasztani a megfelelő bútort
ha szeretnél egy-két designterméket vásárolni, de nem tudod, honnan, vagy milyen más mobiliák, lámpák illenének mellé
Írj nekem és én hamarosan felveszem veled a kapcsolatot



